A fűtés, a hőmérséklet befolyásolása manapság olyan alapvető igényünk, hogy olykor természetesnek is vesszük, hogy otthonunkban meleg van télen és hűs légkondi van nyáron. Pedig ez egy hosszas folyamatnak és technikai fejlődésnek az eredménye, hogy a tűzrakástól a kályhákon, kandallókon ár eljutottunk a modern fűtéstechnikai eszközökhöz, sőt rendszerekhez. Ma már nem csupán arról van szó, hogy az otthon egy pontján termeljük a hőt. Csőrendszereken keresztül általában víz, mint közvetítőközeg használatával juttatjuk el ezt a hőt az otthon más pontjaira, ahogl valamilyen fűtőtest – általában radiátor – adja le a kívánt helyen. Ez egy hatalmas előny, hiszen azt jelenti, hogy a hőtermelő egység gyakorlatilag az otthon bármely pontján helyet foglalhat, nem elhelyezésétől függ a terek felfűthetősége. Ez a fejlődési pont volt az, ahol a kazánok megjelenhettek a piacon, sőt, azóta már nem feltétlenül csak a fűtés, de a víz melegítés funkcióját is képesek ellátni, ha kell.

A kazánt el kell látnunk energiával, hogy hőt tudjon termelni. Ez kézenfekvően lehet akár elektromosság is. A beszerelése, beüzemelése olcsóbb, hiszen akár szakártelem és szakember kirendelése nélkül is elvégezhető, viszont a fenntartása drágáb a villamosenergia áraknak hála. Összességében tehát olcsóbb elindítani így a fűtést, de hosszútávon jobban járunk a gázenergia felhasználásával.

Mi is az a „gázkazán”?

Alapvetően nem kell túl sokat gondolkodnia egy mai, modern embernek, ha kimondja azt a szót: gázkazán. Elsőre valami kocka, vagy henger alakú, dobozszerű kütyü képe ugrik be mindnyájunknak, ami többnyire a fürdőben foglalja a helyet falra szerelt, vagy különálló monstrumként, esetleg külön helységben kell olykor kerülgetni, mint például családi házak esetében. Mint a neve is sugallja, hőt állít elő, méghozzá valamilyen gáz elégetésével. Az éghető gázok közül a hétköznapi gyakorlat alapján szóba jöhet a földgáz, propán-bután-gáz, valamint a „Föld-barát” és ma már egyaránt divatos biogáz.

A megfelelő gázkazán megvásárlásánál ez mind szempont lehet. Az égetett gáz kiválasztásánál nyilván nem csak és kizárólag a szokás intézménye dominál, hanem az adott gáztípus égéshője is, vagyis a gáznak azon tulajdonsága, hogy annak elégetésével mekkora hőenergia szabadul fel, amit hasznosítani szeretnénk valaminek a felmelegítésére. Mindjárt itt, az égési folyamat helyénél megkülönböztetnek nyílt és zárt égésterű kazánokat.

A nyílt égésterű, vagyis első generációs gázkazán

A nyílt égésterűek elnevezése már önmagában sugallja, hogy az említett kazántípus égéstere nincsen elzárva, hanem a lakás légteréből vonja el az égési folyamathoz elengedhetetlenül szükséges levegő mennyiségét. Ez két szempontból is aggasztó. Az egyik dolog az, hogy ez az emberi élethez alapvetően szükséges levegő mennyiségét fogyasztja, ami levegőhiány kritikussá válhat egy jó nyílászárókkal ellátott, hőszigetelt lakásban, vagy családi házban. A másik dolog annak a ténye, hogy az égési folyamat velejárója egy végtermék, ami füst(gáz) formájában távozni kíván az égés színhelyéről, szerencsés esetben egy jól méretezett és ezáltal kellő mértékű huzathatással bíró kéményen keresztül, gravitációs elv szerint – vagyis a könnyebb gáz felfelé áramlik. Úgy tűnik, sok mindennek stimmelnie kell, hogy egy ilyen folyamat biztonságosan végbe menjen.

Az első és legfontosabb a helyiség megfelelő és folyamatos szellőzése, ahol a gázkazán található, mely feltételezi a jól méretezett és (pl. a bélelés módja és anyaga szerint) kialakított kéményt, valamint annak időszakos tisztítását, ellenőrzését. Az időszakos kémény-ellenőrzés az a népszerű és már tradicionálisnak mondható esemény, mely lázba hozza az ott lakókat – az ellenőrző személyzet népi elnevezése „a kéményseprő”, aki a szerencse küldötte. Ilyenkor babonásabb családtagok szoktak kívánni valamit.
Ez már sejteti, hogy maga a szellőztetési folyamat meglehetősen érzékeny a légköri változásokra, szélviharokra. Kellemetlen élmény tud lenni egy borongós téli éjszakán, hogy bár a megfelelő füstkiáramlás feltételei adottak, az mégsem történik meg, mert a külső, sebes légáramlás miatt a füst alkalom adtán visszaáramolhat az égéstérbe, ami egyben a mi lakásunk belső légtere.
Ez nemcsak elronthatja az estét, de életveszélyes állapotot is előidézhet füstmérgezés címén, de minimum kellemetlen élményt nyújt.

A zárt égésterű, vagyis második generációs gázkazán

A kettőségek világában élve és fentiek nyomán adódott az igény, hogy ha már van nyitott, legyen zárt égésterű kazántípus is. Itt a gázkazán égéstere elzárt a lakás belső légterétől; az égéshez szükséges levegő mennyiségét csövön át, házon kívülről kapja és az égés során keletkező végtermék is ugyanígy, csővezetéken keresztül, kifelé távozik, mely füst folyamatos kiáramlását többnyire kis axiális légszivattyú (=ventillátor) segíti.
Összefoglalva tehát: nem a lakás belső terének levegője táplálja az égést, tehát nem fulladunk meg levegőhiány miatt. Az elzártan zajló égési folyamat szabályozható és tökéletesebb égés jön létre, melynek végterméke nem áramlik vissza a laktérbe, tehát füstmérgezést sem kaphatunk. Továbbá nem kell az említett kémény tervezésére, kialakítására és engedélyeztetésére költeni, ahogy annak időszakos ellenőrzésére és tisztítására sem.

A égési folyamat szabályozhatósága a modern érzékelők, ún. termosztátok megjelenése óta ma már igen sokrétű. Az adott hőmérsékleten ki-be kapcsoló megoldásoktól egészen az évszak-, vagy időjárás-követő folyamatvezérlésig, a választható lehetőségek széles skálája áll rendelkezésre, ezzel is tovább optimalizálva a gázkazán által nyújtott kényelmi lehetőségeket.